Alex, Vakító fehérség című filmje, külföldön január 19-én fog megjelenni DVD-n. Magyarországi megjelenésről nem tudok, de van olyan, hogy fél év is eltelik a mozibemutató óta. Ha esetleg valakinek külföldről rendelős hajlamai vannak :) az a megjelenés után megrendelheti itt az Amazon.com-on.
A Bővebben mögött, pedig találtok néhány kritikát,véleményt a filmről.

• Port.hu:

"Ha két ember tartózkodik egy szobában, és abból az egyik a főhős, vajon melyik lehet a gyilkos? Némi túlzással ehhez hasonló bonyolultságú rejtélyt kell megfejtenie a Vakító fehérség nézőjének, aki egy dögös antarktiszi nyomozónőt kísérhet el egy izgalmasnak szánt nyomozásra, de az alkotók az adrenalinszint növelése érdekében azért le is vetkőztetik őt."

• Mancs:

Csatlakozz a hadsereghez! A jelentkezésre buzdító hirdetésekben a hazafiság és a helytállás legszebb példái szoktak felvonulni, még a sár is aranyból van, a kedvcsináláshoz mégis több kell. Hogy mennyivel több, kiválóan példázza a Vakító fehérség, melyet, ha készítői az antarktiszi rendőrség kampányának szánták, már adhatják is a jelentkezési lapot. Az Antarktiszon ugyanis egyedüli rendőri erőként Kate Beckinsale teljesít szolgálatot. Olyan alakkal, amilyet a színésznő fejlesztett ki magának, nem lehet könnyű nehéz életű munkáslányokat játszani, mert az első (s egyben az utolsó) nehézség, ami eszünkbe ötlik róla, hogy a megterhelő forgatás során biztosan nehéz volt az egyeztetés a személyi trénerrel. Szóval nehéz lehet neki itt minálunk, a halandók körében, de mentségére szóljon, nem is tesz úgy, mintha ide tartozna. Gyorsan meg is szabadul a szolgálati thermopulóvertől, s irány a zuhanyfülke - tegye fel a kezét az a magára valamit is adó krimi (az Elemi ösztönnek most hallgass), mely a feszültségkeltésnek ilyen merész eszközével merne élni, s már rögtön a legelején! Szóval akár bátor és önironikus startnak is nevezhetnénk Beckinsale zuhanyba küldését, az ezt követő másfél órára azonban elzárják a meleg vizet: mindenki rettenetesen komolyan veszi a hideglelést, sokasodnak a hullák, s néhány összefagyott szovjet katona is előkerül a hóból. Ez remek összekötő kapocs lehetne a Dead Snow című norvég nácis zombifilmmel (utóbbi hamarosan kijön DVD-n), de nincs ilyen szerencsénk: ahogy az élők, úgy a halottak sem kelnek életre.

• Filmpont:

Ha ez az első gyilkosság az Antarktiszon, akkor miért érzem úgy, hogy már ezerszer láttam ezt a filmet?
Gyakran előfordul - és nem csak az ismeretterjesztő filmekben -, hogy a táj válik egy film főszereplőjévé, hiszen ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás, mellyel a mozgókép szavak nélkül is kifejezheti a hősök lelkiállapotát. Nem véletlen, hogy olykor egész műfajok épülnek egy-egy jellegzetes tájvidékre - elég csak abba belegondolni, hogy szegény westernhősök például mihez is kezdenének a végtelen préri és a kopár hegyek nélkül. A pszicho-thrillernek ugyan a forgalmas nagyváros a természetes közege, ám létezik a zsánernek egy izgalmas mellékvágánya, mely a kietlen vidékeket favorizálja a zsúfolt metropoliszokkal ellentétben. Az arctalan tömeg fullasztó élménye helyett itt épp az áldozatok elhagyatottsága dominál, a szűk sikátorokat pedig felváltja a végtelen pusztaság, mely legalább olyan nyomasztó, mint az előbbi. Az effajta, komor és kilátástalan thrillereknek különösen jól áll a fagyos, rideg időjárás, mely egyszerre szimbolizálhatja a kiégett nyomozó-hős lelkivilágát, és az áldozatait szedő antagonista erkölcsi nihilizmusát (Álmatlanság, Bíbor folyók, Fargo).
A Vakító fehérség ezt a thriller-képletet próbálja meg a végletekig fokozni, azáltal, hogy az Antarktiszra helyezi cselekményét, mely finoman szólva sincs túlbonyolítva. Egy rejtélyes haláleset után különös nyomokra bukkan az ötödik kontinens egyetlen rendőrnője, mire föl évtizedes titkok kezdenek el újra kísérteni a kutatóbázison, ráadásul nincs túl sok idő az ügy felgöngyölítésére, hiszen az errefelé minden évben beköszöntő hat hónapos vihar küszöbén állunk. Az alapszituáció tehát a végsőkig fokozza az elszigeteltség élményét, és egy erre épülő, éjsötét bűnökben pácolt, kilátástalan bűntörténet hihetetlen jól mutatna a lakatlan földrész kietlen hómezőin. Azonban hiába a nagyszerű helyszínválasztás; az elkoptatott sablonokból összehordott cselekmény és az élettelen karakterek a legkevésbé sem rezonálnak az önmagát felkínáló tájra. A bűntudata elől az önsanyargatásba menekülő rendőrnő alakja legalább annyira közhelyes, mint amennyire elnagyolt, Kate Beckinsale játéka pedig teljesen élettelen, akárcsak az Antarktisz végeérhetetlen jégmezői (persze jól megírt karakter hiányában ez nem feltétlenül az ő hibája).
A fordulatok kínosan laposak, és egyáltalán nem kell Columbónak lennünk hozzá, hogy az ötödik percben kiszúrjuk a szálakat háttérből mozgató gyilkos elmét. Egyszerűen nincs valódi bűn és átélhető szenvedély a cselekményben, és még az atmoszférából nyert thrilleres feszültség is homokként folyik ki a rendező kezei közül. A film nézése közben végig az a kérdés motoszkált a fejemben: ha valóban ez az első gyilkosság az Antarktiszon, akkor miért érzem állandóan úgy, hogy már ezerszer láttam mindezt? Egyetlen jelenet képes valódi feszültséget csiholni a nézőtéren: a hóviharban folytatott jégcsákányos hajsza. Beckinsale fürge araszolása az ismeretlen felé olyan, mintha épp a thrillerek cselekményébe való nézői alámerülésének vizuális leképezése lenne, de valódi izgalmak hiányában mit sem ér a műfaji önreflexió.
Az egyedi helyszínben rejlő potenciál tehát sajnos kiaknázatlanul maradt, a kietlen táj ezúttal semmit sem fejez ki: a végtelenbe nyúló hómezők egy közepes bűnügyi sztori látványos díszleteivé silányulnak. Dominic Sena, aki már a Tolvajtempóban és a Kardhalban is sikeresen belefojtotta a bűnügyi szüzsét a klipesztétikába, most sem volt képes meghazudtolni önmagát.

• Filmtekercs.hu:

Az Antarktiszon vagy nagy feketeség van - mert fél évig tart az éjszaka -, vagy nagy fehérség - mert a hó és a jég a fényviszonyok miatt összeolvad az éggel, eltűnik a horizont, és mindenhol csak derengést látni. Ez utóbbi jelenség a whiteout - erről kapta címét a Kate Beckinsale főszereplésével készült krimi.
Egy 1998-as képregény adaptációjáról van szó, amelyért alkotója, Greg Rucka hízelgő elismeréseket kapott - a filmért azonban egyetlen szereplőnek, és a Swordfish-t is jegyző Dominic Senanak sem jár buksisimogatás. A thrillerelemekkel operáló nyomozós történet már az első jeleneteknél elveszti a hitelességét; egyrészt, mert teljesen ésszerűtlen viselkedéseket látunk benne, másrészt mert mert Beckinsale kisasszony vetkőzős jelenetével próbálja megszerettetni magát, vagy legalább megvesztegetni a mozinézőt, hogy legyen elnéző az elkövetkező hibák iránt. Mert hibákból van bőven. Nem csak a már említett logikátlanságokról van szó, bár nagyon bosszantó, hogy szereplők tűnnek fel "csak úgy" a jégmező közepén azzal, hogy "ledobták" őket sok ezer kilométerre minden lakott településtől, ajtók nyílnak ki, amiket egyszer már bezártak (vagy ragadnak be, nyitottak csakis a drámai hatás kedvéért). De a figurák is híján vannak minden mélységnek; bár flashbackekben próbálják kicsit árnyalni őket, de ez elég olcsó módszer, lássuk be.
Még rosszabb, hogy a cselekmény, a történet is egy nagy lufi: bár bővelkedik a jó naturálisan fényképezett fagyott hullákban, de egyéb erénye nincsen. Lapos, átlátszó, ráadásul teljesen feszültségmentes. A bevett recept a szorult helyzetekre: némi kínosan erőltetett beszélgetés, aztán várakozás - aztán magától megoldódik minden. Esetleg szükség van egy kis McGyver-féle bütykölésre, de még azt is sikerült unalmasra megcsinálni.
A legizgalmasabbnak és leglátványosabbnak szánt jelenetek azok, amelyekben jégcsákánnyal verekednek a fagyott kontinens jegén a hóviharban - ezek valóban érdekesek elsőre, de mivel az alkotók is érezték, hogy ez viheti a filmet, túlhúzták ezeket a pillanatokat, és túl sokszor hozakodnak elő vele.
Egy jó krimibe ennyi kevés. Még az sem lenne baj, hogy sablonokból építkezik, és előre látható minden - de legalább legyen feszült! A Vakító fehérségnek sem a meleg női testek idomaival, sem a jégdara hidegségével nem sikerül elegendő delejt produkálni ahhoz, hogy megszerettesse, vagy legalább élvezhetővé tegye magát.